Bodywork

Mi is az a bodywork?

Ez egy olyan önismereti munkamódszer, ami alapvetően a testtel dolgozik, abból indul ki, de a testet, a lelket és a szellemet (tudatot) egységként tekinti, hiszen ezek egymás elválaszthatatlan részei, és rendkívül szoros kölcsönhatás van köztük.

A módszer abból indul ki, hogy minden élmény elraktározódik a sejtjeinkben; és legfőképpen az elfojtott érzelmek – amik a tudattalanunkban lapulva a lelkünk (és hosszú távon a testünk) betegségeit is okozzák – blokkokat képeznek a testünk bizonyos pontjain.  A bodywork-kel ezeket a blokkokat lehet felszínre hozni és feloldani.

243lighter-1024x768

Testünkben hordozunk minden emléket foganásunk óta. Minden benyomást, érzetet, érzelmet. Lehet ez öröm, bánat, fájdalom, szorongás, harag. Ezek a történések (melyeket foganásunk és nagyjából 3 éves korunk közt éltünk át) rendszerint jóval meghatározóbbak, mint azok, melyeket azután éltünk át.  Ennek a korai szakasznak rendkívül nagy hatása van a további életünkre, ugyanis ebben a korban épül fel a képünk a bizalomról, a szeretetről és a saját vélekedésünk ezekről.
A bodywork-kel olyan mély szintekhez, korai élményeinkhez juthatunk közelebb (ugyanis gyakran a 0-3 éves korig átélt érzelmi lenyomatokat hozza elő), ahol érzelmeinket még nem tudtuk szavakkal kifejezni.

Testünk, mozdulataink segítségével ráláthatunk elfojtott érzelmeinkre, elakadásainkra,  és a módszer segítségével tudatosíthatjuk, feloldhatjuk elfojtásainkat, mely eredményeképpen felszabadultságot, lelki sérüléseink gyógyulását, feltöltődést élhetünk meg. A bodywork abban is hatékony, hogy segítségével kiléphetünk a megszokott, de bennünket hátráltató viselkedéses mintákból, elengedhetjük azokat az érzelmi reakciókat, amik nehezítik az életünket, és új, számunkra kielégítőbb, örömtelibb mintákat építhetünk a helyükre.

0

Milyen bodywork gyakorlatokkal találkozhatunk?

Különböző bodywork gyakorlatok léteznek. Valamelyek teljesen kötöttek. Ezekben a mozdulatlanság vagy egy egyszerű mozdulatsor az instrukció. Vannak félig kötöttek, ahol az instrukció viszonylag nagy szabadságot hagy és vannak olyan gyakorlatok, ahol inkább csak fogalmak szolgálnak instrukcióként és az egyén szabadon kifejezheti magát.

A különböző emberekre a legkülönbözőbb módon hat ugyanaz a gyakorlat attól függően, milyen élmények érték kisgyerekkorában. Van, akiben nevetést, van, akiben haragot vagy szomorúságot ébreszt ugyanaz a mozdulat, érintés, zene.

Tökéletes bodywork-ös mozdulat például a mozdulatlanság is. Ebben a módszerben nem az a lényeg, hogy mit csinálsz pontosan, vagy hogyan csinálod, sokkal inkább az, hogy mit élsz át közben. Zene sem feltétlenül kell hozzá, bár a legtöbbször szükséges és hasznos is. A különféle zenék más-más érzelmeket váltanak ki belőlünk. A bodywork alatt úgy mozdulsz a zenére, ahogyan az leginkább fakad belőled. Ilyenformán lehet akár szabad tánc is, de lehet, hogy csak állsz, szemkontaktusban a veled szemben állóval és figyeled, hogy mi az, ami épp zajlik benned, milyen érzelmek jönnek elő. Minden gyakorlat előtt – sokszor közben is – elhangzanak instrukciók arra vonatkozóan, hogy mi a „feladat”, mire érdemes figyelned önmagadon belül.

Ezt nem tudod rosszul csinálni. Bárhogy csinálod, bárhogy mozdulsz vagy nem mozdulsz, és bármit is élsz át közben, az mindenképpen előbbre visz téged, tehát „jó”. Nagyon nagy értéke van a gyakorlatok utáni megosztó köröknek, ahol mindenki elmesélheti a felismeréseit, átéléseit.

maxresdefault

Mikor érdemes felkeresned egy bodywork csoportot:
Ha hiányzik a belső biztonságérzet az életedből,
Ha bizalmatlan vagy másokkal,
Ha félsz a kiszolgáltatottságtól,
Ha magányosnak érzed magad,
Ha kevés az önbizalmad,
Ha gyakran szorongsz, és szinte képtelen vagy egyedül jól érezni magad,
Ha nehezen tudsz nyitni az emberek felé.

Bodywork csoport későbbiekben fog indulni,  jelenleg az önismereti csoportfoglalkozások része.

 up-arrow-icon-top

Hírlevél
Csatlakozz és tartozz azok közé a hírlevél olvasóink közé, akik az önismereti és önfejlesztő témákról érdeklődnek.
Tiszteletben tartjuk magán jellegű adataid és magánéleted, adataidat az Adatvédelmi elveknek megfelelően kezeljük.