Varga Orsolya vagyok. Mentálhigiénés szakember.

Tudom milyen az, amikor úgy érzed nem tartozol sehova. Hogy mindegy hányan vannak körülötted az egyedüllét érzése mégsem akar szűnni. Hogy milyen, amikor falakat húzol magad köré és aztán a falaidon belül rekedsz.

Tudom milyen, amikor hiába próbálsz változtatni, mégsem tudsz kitörni a berögzült szokásaid börtönéből. Ismerem az ebből adódó csalódás és önvád és feladás érzését. Tudom milyen, mert én is átéltem.

Úgy éreztem nem vagyok elég jó, hogy hibásan működöm, hogy valami baj van velem. Hogy mindegy mit teszek, mégsem kellek senkinek. Falakat húztam magam köré a fájdalom ellen és ezt egy idő után „választott egyedüllétnek” neveztem.  Pedig csak féltem. Ám ez még távolabb vitt, még jobban elszigetelt a körülöttem lévő emberektől. Egy idő után a mentsváram már nem védett, hanem fojtogatott.

Azonban mint minden változás, ez a folyamat is egy döntéssel kezdődik. Egy mélyről, szívből jövő döntéssel, hogy én ezt nem akarom így csinálni tovább. Hogy változást akarok. Nekem is ezzel a döntéssel kezdődött az utam. Egy ponton ráébredtem, hogy a falat én emeltem magam köré, így csakis nekem áll hatalmamban lebontani. Elkezdtem kiutat keresni, valamilyen megoldást.

Szerencsés helyzetben voltam. A nővérem ekkora már rengeteget foglalkozott saját magával és az önismeret különböző formáival. Így rajta keresztül az én utam is az önismeret és önmegértés felé vezetett. Nehéz és sokszor lassú folyamat volt. Élt bennem az érzés valahol mélyen, hogy mindig lehet jobb. Hogy a fal lebontható és a feléd nyújtott kezek megfoghatók.

Mindig van lehetőség a változásra.

A megoldási kulcs már megvan. Nem kívülről jön, hanem mélyen belül van elrejtve.

Minden válasz, minden megoldás önmagunk mélyén lakozik. Hozni kell egy döntést, hogy belenézünk ebbe a mélységben, hogy megpróbáljuk.

Ebben a folyamatban tudok és szeretnék neked segíteni.  Ezen a bátor úton tudlak kísérni. Mert senkinek nem kell egyedül szembenéznie önmagával.  A kinyújtott kezek megfoghatók.