Ezzel szemben a nőkről mindenki azt feltételezi, hogy boldogtalan szinglik, akik azért élnek egyedül, mert nem kellenek senkinek. Ha például egy esküvőre egy nő férfi kísérő nélkül érkezik, akkor hamarabb elindul a sutyorgás a háta mögött, mint egy férfi esetében. A nőkről valahogy hamarabb feltételezzük, hogy törődésre, mindennapi szeretetre vágynak, ezért azt is hamarabb gondoljuk róluk, hogy boldogtalanok, ha ezt nem kapják meg.
Rengeteg olyan nővel találkozni, aki állítja magáról, hogy most éppen nem is vágyna kapcsolatra. És ez miért is ne lehetne így? Hiszen nem lehetünk egész életünkben párkapcsolatra alkalmas állapotban. Ám sokan mégis azt mondják róluk, hogy ez csak menekülés. Mindenki tudni véli, hogy az illető csak próbálja elrejteni a fájdalmát, ám legbelül nagyon is szenved.
Mert mire is vágyhatna egy nő legjobban, mint párra, családra, gyerekekre? Tehát a nők szerencsétlenségükre olyan negatív sztereotípiákkal vannak megpakolva, amik elől nehéz kitérni.
Pedig szinte minden nő életében van olyan időszak, amikor szeret egyedül lenni – sőt, a pasik is számtalanszor érzik azt, hogy most már elég az üres, érzelemmentes hétköznapokból. Az, hogy ki melyik csoportba tartozik, nem attól függ, hogy férfi-e vagy nő. Aki például egy bántalmazó családban nőtt fel, simán lehet, hogy egyáltalán nem képes hinni a párkapcsolatokban – legalábbis addig nem, amíg egy szakemberrel nem foglalkozik a traumájával.
Évek is eltelhetnek úgy, hogy gondolni sem tud kapcsolatokra, mert fogalma sincs, milyen az, ha kiegyensúlyozott érzelmek vannak a felek között. És olyan is létezik, aki egy korábbi párkapcsolati csalódás miatt vetette el – akár csak időlegesen – a párkeresést. Ám ezeknek az ellenkezője is ugyanúgy létezik, és ezeknek sincs köze a nemekhez: kapcsolatfüggő férfiak és nők egyaránt léteznek.