fbpx

Szerelem: Ne keverd a függést a függőséggel!

Bizonyára te is ismersz olyan embereket, akik a függést és a függőséget szinonimaként használják. Pedig függeni egy párkapcsolatban egyáltalán nem ugyanaz, mint függőségben szenvedni. Elmondom, miért!

Mikor két ember boldog párkapcsolatban él, akkor is valamelyest függenek egymástól. Például úgy választják ki a szabadságukat, hogy mindkettőjüknek megfelelő legyen, úgy találják ki a karácsonyi családlátogatást, hogy mindkét fél rokonaira jusson idő stb. Ez teljesen természetes, ezt hívják egészséges kompromisszumnak. Enélkül nincs közös mesgye az emberek között, ezáltal a közös úton való haladás is lehetetlen. Ám attól még, mert ezeket a dolgokat megteszik egymásért, egyenlő felekként vannak jelek a kapcsolatban – egyik sem akarja jobban vagy kevésbé, egyiknek sem kell többet tennie, mint a másiknak.

Ezzel szemben a függőség egyáltalán nem erről szól. Amikor valaki kapcsolatfüggőségben szenved, akkor gyakorlatilag bármit megtesz annak érdekében, hogy ne veszítse el a párját. És ha ehhez arra van szükség, hogy lemondjon a saját programjairól, hobbijáról, szabadidejéről – vagy netán a barátairól is -, akkor bizony meg fogja tenni. Egyszerűen azért, hogy ne kelljen egyedül lennie.

Ám azért azt sejthetjük, hogy akinek az élete szinte csak lemondásokból áll, az sosem lesz boldog. De a boldogtalanságtól kevésbé fél, mint attól, hogy párkapcsolat nélkül marad.

Miért rettegsz az egyedülléttől?

Sokan újabb fogalomzavarban vannak és azt hiszik, hogy ha egyedül maradnak, akkor magányosak is lesznek. Pedig attól még, mert nincs párkapcsolatod, nem feltétlen leszel magányos: ott vannak a barátaid, a családod, a kollégák és a hobbik. Nem is gondolnád, hogy ezek milyen mértékben színesíteni tudják az ember napját. Sőt, azt nem is veszed figyelembe, hogy párkapcsolatban is simán lehetsz magányos. Képzeld csak el, azok az emberek, akik már régóta nem tudják őszintén megbeszélni a gondolataikat a társukkal, akik már csak látszatból tartják fenn a kapcsolatot – ők vajon mennyire magányosak?

Tehát el kell fogadni, hogy a magány alapvetően nem a kapcsolati státuszod függvénye, hanem annak, hogy milyen kapcsolatot ápolsz saját magaddal. Hiszen aki jól van saját magával, az egyedül is jól érzi magát – persze egy bizonyos mértékig. Aki viszont nem nézett szembe a saját gonosz démonaival, az mindig menekülni fog az egyedüllét elől.

Mi újság a lelki tükörképeddel?

Ha mélyen belenézel, és felteszed magadnak a megfelelő kérdéseket, rájöhetsz, hogy valójában miért is félsz a szakítástól. Talán azért, mert anyukád vagy apukád gyerekkorodban elhagyta a családot, és benned az az infó vert gyökeret, hogy nem kellesz neki? Esetleg hiába élt együtt a család, sosem érezted elegendőnek a szülői törődést? Esetleg valaki bántott, letörték az önbizalmad, ami miatt attól rettegsz, hogy senkinek sem fogsz kelleni?

Akár hiszed, akár nem, az okok nagy valószínűséggel nem a felnőttkorban szerzett traumáidban keresendők, hanem a gyermekkorban. Ekkor van ugyanis legnagyobb fókuszban az, hogy szeressenek minket, hogy elismerjék a pozitív tulajdonságainkat, hogy egyengessék a személyiségünk fejlődését. És ha a szüleink ezek közül valamit elhibáznak, annak a lenyomatát és következményeit életünk végéig cipelhetjük.

Méghozzá azért, mert az ember az ismerős érzéseket keresi. Bármennyire hülyén is hangzik, de a többség inkább választja az ismerős rosszat, mint a kétes kimenetelű újat. Mert amit ismerünk, abban biztonságban érezzük magunkat.

Nyilván, ezt ne úgy képzeld el, hogy megbeszéled magaddal, hogy szándékosan nem változtatsz. Egyszerűen csak tudat alatt az ismerős felé húzol. Ez pont olyan, mint amikor autóval mész egy már ismert úticélhoz. 10-ből 9 ember azon az útvonalon fog haladni, amelyiket már ismeri – akkor is, ha esetleg pár perccel később ér csak oda. Mert a lelkünknek szüksége van a régi, visszatérő, ismerős elemekre.

Persze ha foglalkozol magaddal – akár egy segítő személy, akár a saját magad módszereivel -, akkor megszabadulhatsz a berögződött érzelmi megszokásoktól. Azoktól, amelyek gátolnak abban, hogy megváltoztasd a jelened, a jövőd, és hogy megtaláld azt a párt, aki mellett tényleg boldog lehetsz.

3 jel, hogy mérgező párkapcsolatban élsz

Sajnos sok emberről elmondható, hogy mérgező párkapcsolatban él – de olyanok is akadnak, akiknek a baráti, családi körében, netán a munkahelyén jelennek meg a mérgező viszonyok.

Persze nyilván az is kérdéses, hogy miért kerülünk ilyen helyzetbe. Legtöbben azért, mert ugyanilyen mérgező mintákat hoznak régebbről, így a mérgezés, mint olyan, ismerős és “biztonságos” a számukra. Lehet ez akár egy évekig tartó mérgező párkapcsolat, ami során az illető annyira hozzászokott ehhez a viszonyrendszerhez, hogy már-már természetesnek tekinti. De olyan eset is van, amikor valamelyik szülőtől hozzuk a mérgező viselkedésmintát, ez pedig sokkal veszélyesebb, hiszen egészen a gyermekkorunkig visszanyúlik.

A másik fontos kérdés, hogy te felismernéd-e, ha ilyen viszonyok vennének körül. Íme, 3 jel, amiből leszűrheted, mivel állsz szemben.

1. Nem érzed mellette jól magad, nem vagy önmagad!

Ha úgy érzed magad a párod társaságában, mint egy múzeumi látogatás során, akkor az nem jelent jót. A szerelmed jelenlétében pont azt kellene tapasztalnod, hogy teljesen el tudsz lazulni, az utolsó porcikádig, és nem kell azon gondolkodnod, hogy mit mondhatsz, vagy mit nem. A párod ugyanis – elméletileg – olyannak szeret, amilyen vagy, éppen ezért nem kell megjátszani magad.Ha mégis úgy érzed, hogy el kell rejtened a valós énedet, akkor az azt jelenti, hogy tudat alatt tisztában vagy vele: nem fogad el téged úgy, ahogy vagy.

2. Visszahúz, mint vasmacska a hajót!

Amikor kitalálod, hogy elmennél egy tanfolyamra, tanulnál egy új szakmát vagy belekezdenél egy új sportba, akkor egyik esetben sem támogat.

  • Először azzal érvel, hogy jaj, vajon fogod-e bírni a sok munka mellett – ez az aggodalomnak álcázott manipuláció.
  • Ha nem válik be, akkor jön az, hogy így is olyan kevés időt töltötök együtt, mennyi fog így maradni a kapcsolatotokra. Ez olyan manipuláció, aminek a legtöbb ember sajnos bedől.
  • És ha ezzel sem ér célt, akkor egyszerűen megpróbálja letörni az önbizalmad: azt sulykolja beléd, hogy úgysem fogod tudni megcsinálni, különben is későn álltál neki, már öreg vagy a tanuláshoz stb.

Persze ezeket nem tudatosan teszi. Nem szándéka ártani neked, egyszerűen ezek a tudatalatti működési mintái, amiknek szintén megvan a pszichológiai oka – de neked elsősorban az a feladatod, hogy a saját mintáidat helyre tedd, maximum utána jöhet a másik csomagja.

3. Bármit teszel, az soha nem elég jó!

Nem tetszik neki, ahogy teregetsz, ahogy mosogatsz, amilyen zenét hallgatsz, ahogy ízesíted a kávét, amilyen hajgumit használsz, amilyen sampont veszel. Egyszerűen semmiben nem tudsz neki megfelelni, folyamatosan azt erősíti benned, hogy nem vagy elég jó. Ezzel szemben saját magával sokkal elnézőbb. Amit ő csinál, gondol vagy tesz, az természetesen teljesen helyénvaló, sőt már-már tökéletes, és egyáltalán nem hajlandó semmin sem változtatni annak érdekében, hogy te is jól érezd magad.

Ha magadra ismertél...

Ha úgy érzed, ez a 3 pont igaz a párkapcsolatodra, akkor mindenképp keress fel egy segítő szakembert, akivel közösen leküzdhetitek a saját démonaidat. De akkor is bátran fordulj segítőhöz, ha azt vetted észre, hogy talán te vagy a mérgező fél! Hidd el, emiatt nem kell rosszul érezned magad, hiszen a régről hozott mintáinkról nem tehetünk, de tehetünk ellenük. És abban az esetben is beszélj valakivel, ha nem párkapcsolati, hanem mondjuk, családi vagy baráti vonatkozásban ismertél magadra!

Mire megyünk a szerelemmel, ha csatatér a közös életünk?!

-Komolyan mondom, szerintem direkt csinálja, hogy engem idegesítsen – panaszkodik Kamilla a barátnőjének. – Hiszen már milliószor elmondtam, hogy utálom, ha a mosdókagyló felett vág hajat.

A hajszálak bepotyognak a mosógép mögé, a szennyestartóba, én meg szedegethetem. És ő csak azért is kizárólag ott hajlandó csinálni. Ki akarja készíteni az idegeimet – folytatta, de már olyan idegesen, hogy remegett a kanál a kezében.

A barátnője túl sokat nem tudott hozzátenni. Ő is érezte, hogy emögött még csomó minden húzódik, amiről Kamilla nem beszél – és akkor még Zoli álláspontját bele sem vettük a képletbe. Ezért nem igazán mert tanácsot adni azon kívül, hogy próbálják megbeszélni a gondjaikat. 

Kamilla erre felhorkant: – Zolival bármit megbeszélni?! Áhh… Ahhoz be kellene ismernie, hogy hibázott – de ő erre még egyetlenegyszer sem volt képes…

Persze mindeközben a férfi is hasonló problémáktól szenved. És mivel otthon nem beszélgetnek magukról, így ő is a barátainak panaszkodik. – És nem hiszed el Robide lépten-nyomon belém köt valamiért. Egyik nap az a baja, hogy a kádban vágok hajat, a másik nap az, hogy a mosdókagyló felett. Ha a kanapén rágcsálok valamit filmnézés közben, akkor az a baj, ha a hálóban, akkor meg az.

– Szentül meg van győződve róla, hogy minden azért történik, hogy őt idegesítse. Még azon is megsértődött, mikor megkértem, hogy ne úgy csapja be minden nap a kocsiajtót, mintha egy western kocsmából jönne ki. És mi volt rá a válasz? Hogy én csak keresem a lehetőségeket, hogy belekössek. Persze, mintha ez az egész rohadt világ róla szólna!

Robi nyilván ugyanazt tudta tanácsolni, amit Kamilla barátnője: hogy beszéljenek egymással. Zoli azonban ugyanolyan lemondóan reagált, mint a párja. Egyikük sem hisz abban, hogy meg tudják beszélni a dolgokat.

Mire utal, ha már a legkisebb apróságokból is balhé lesz?

Minden kapcsolatban vannak nehezebb időszakok, amikor kicsit több a súrlódás. Például, ha az egyikünk munkahelyet vált, vagy ha épp frissen költöztünk össze. Tehát azért, mert az utóbbi hónapokban több a feszkó, még nem kell lehúzni a kapcsolatot a wc-n. Viszont ha már többször veszekedtek, mint ahányszor nem, akkor érdemes elgondolkodni a valódi okokon.

Nyilvánvaló, hogy nem a szemét, a szotyi vagy a levágott haj a fő probléma, ezek inkább csak intő jelek, amik valami másra utalnak. Általában akkor szoktunk a legkisebb apróságoknak is óriási feneket keríteni, ha nem tudunk kapcsolódni a másikhoz, nem tudjuk érdemben elmondani az érzéseinket.

Ilyenkor az agyunk megnyomja a pánik gombot, melynek hatására minden lehetséges módon igyekszünk a másik tudtára adni, hogy “Hahó, baj van!” Ám mivel ezek közvetett szituációkon keresztül történnek, így ember legyen a talpán, aki azonnal ért belőle…

Így a másik ember csak azt érzékeli, hogy a szerelme megváltozott és mindenféle hülyeség miatt kötekszik – aztán elkezd azon agyalni, hogy mi lehet ennek az oka. De persze mivel mindenkinek megvan a maga félelme, illetve a saját, otthonról hozott konfliktuskezelési modellje, így egyáltalán nem biztos, hogy objektíven fogja látni saját magát és a problémát.

Egyesekben ilyenkor bekapcsol a “nem vagyok elég jó” reflex, melynek hatására igyekeznek minél jobban megfelelni az elégedetlenkedő partnernek – aki nyilván ebből semmit sem érzékel, hiszen neki egyáltalán nem erre lenne szüksége. És mivel a kényszeres megfelelés nem hoz látványos eredményt, így a másik fél is beleesik a félelmek és a boldogtalanság kútjába.

Persze van még számtalan verzió arra, hogyan értjük félre egymást – ez csak egy példa arra, hogy ahány ember, annyiféle problémakezelés. A lényeg minden esetben ugyanaz: arra kell törekedni, hogy a saját érzelmi csomagjaink ne befolyásoljanak minket a mindennapokban.

Persze ez hihetetlenül nehéz, hiszen sokunknak vannak olyan sérelmei – akár a gyerekkorból -, amik egész életünkben végigkísérnek minket. És ha ne adj’ isten ez elmondható a kapcsolat mindkét szereplőjéről, akkor bizony van bőven feladat. 

Ilyen esetekben személyes segítő beszélgetés ajánlott mindkét félnek, hiszen amíg ők maguk nincsenek jól, addig egymással sem lehetnek boldogok.

 

Most akkor együtt vagyunk? Miért olyan nehéz ezt eldönteni?

Bizonyára te is hallottál már olyan sztorit, amikor két ember megismerkedik, de hiába telnek a hetek, a hónapok, még mindig nem egyértelmű, hogy egy párt alkotnak-e.

Ez egy furcsa jelenség, hiszen kívülről olyan könnyen eldönthetőnek tűnik. Jól érzitek magatokat együtt? Szinglik vagytok? Gyakran csináltok közös programokat? Akkor ti egy pár vagytok, ennyi.

Valahogy sokaknak ez mégsem ennyire egyszerű – még akkor sem, ha a fentebb feltett kérdésekre mind igen a válasz. Erre az is magyarázat lehet, hogy nem vagyunk egyformák. Vannak emberek, akiknél az első együttlét teszi hivatalossá a kapcsolatot, míg mások simán képesek érzelmi kötődés nélkül ágyba bújni valakivel.

Egyesek szerint az online ismerkedés is eljuthat egy olyan szakaszba, ahonnan már komolynak számít a dolog. De olyanok is akadnak, akik szerint az internetes viszonyok csak akkor válnak komollyá, ha a fizikai síkon is időt szán egymásra a két ember. Viszont van egy kérdés, amit mindenkinek magának kell eldöntenie: meddig adok haladékot a másiknak a döntésre?

Ha már érzelmileg veszélyben vagy...

Ha belegondolsz, mindenkit akkor kezd el zavarni a bizonytalanság, amikor már az érzelmei is bekerültek a játékba. Ezért ha magadba nézve azt érzed, hogy neked ez már többet jelent, mint időtöltés, akkor mindenképpen ki kell derítened, hogyan vélekedik a másik. Sokan ott követik el a hibát, hogy úgy tesznek, mintha nem is érdekelné őket a kapcsolat alakulása – csak azért, nehogy elveszítsék a másikat.

Ám ezzel az a baj, hogy ha félreinformálod a partnered, akkor sosem tudod meg, mit lépne éles helyzetben. Ezért bármennyire is ijesztő kezdeményezni, muszáj kifejezned az érzéseidet. Talán a másik is pont erre vár, és megkönnyítheted a dolgát, ha te teszed meg az első lépést.

Ha úgy érzed, nem őszinte veled.

Vannak szituációk, amikor a másik fél eltünedezik: egyszer felhív, egyszer nem, időnként azonnal válaszol, máskor pedig napokig feléd sem néz. Ilyenkor érdemes rákérdezni, hogy nála ez mennyire hétköznapi jelenség. Ha azt válaszolja, hogy csak a pillanatnyi körülmények miatt volt ilyen szétszórt, ám ennek ellenére később sem változik a helyzet, akkor valószínűleg nem őszinte veled. Aki pedig hazugságra alapozza a kapcsolatot, az sok jóra nem számíthat – ezért jobb, ha nem hagyod szó nélkül az időhúzást.

Viszont arra figyelj, hogy ne legyél túlságosan erőszakos! Hiszen tényleg előfordulhat, hogy valami miatt a másik túlterhelt, csak még nem tartotok ott, hogy ezt meg is ossza veled. Betegség, haláleset vagy anyagi problémák bármikor adódhatnak, ezek pedig teljesen érthetően szétzilálják az embert. Mindig próbáld objektíven szemlélni a téged ért eseményeket – mert ha türelmetlenségből elhajtod a másikat, akkor hibát követsz el.

Ha úgy érzed, nem férsz bele az életébe.

Létezik olyan helyzet is, amikor tudod, hogy a másik ember komoly kapcsolatot szeretne és őszinte veled – mégsem akarnak összejönni a dolgok. Folyton elfoglalt, ritkán szakít rád időt, vagy rendszeresen elkésik. Ilyen esetben érdemes az illetőtől megkérdezni, hogy mennyire alkalmas most az élete egy kapcsolatra.

Mert az, hogy vágyik rá, még nem jelenti, hogy be is tudja illeszteni a mindennapjaiba. De mivel az ember társas lény – és senki sem akar egyedül lenni -, így nem biztos, hogy beismeri magának ezt a tényt. Ilyenkor érdemes tiszta vizet önteni a pohárba, hogy tudd, érdemes-e várnod rá.

Szakértő szemmel

Sokan panaszkodnak arra, hogy kizárólag olyan embereket vonzanak be, akik nem akarnak semmi komolyat. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ennek mi lehet az oka, de a választ nagyon nehéz megadni rá. Ha régóta ezzel a problémával küzdesz, és nincs megoldás, akkor érdemes felkeresni egy szakembert, aki akár gyerekkorig visszamenőleg is képes megvizsgálni a lehetséges okait annak, hogy miért nem talál rád a szerelem.

Férfiak, akik szó nélkül tűntek el az életemből…

Biztosan te is érezted már úgy, hogy körülötted mindenki idióta. És biztosan neked is megfordult már a fejedben, hogy ha mindenki idióta körülötted, akkor talán nem is a világgal van a baj, hanem veled…

Na, én a pasikkal vagyok így. Az utóbbi években szinte egyetlen olyan pasival sem találkoztam, aki végül ne tűnt volna el szó nélkül. Valaki hosszabb, valaki rövidebb idő után lépett le – de ami közös volt bennük, hogy szinte egytől egyig telefonon, sms-ben szakítottak, vagy csak mindenféle előjel nélkül felszívódtak.

Bár mostanra már a sokadik ilyenen vagyok túl, még mindig nem tudom megemészteni. Mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egyesek szerint ez a viselkedés teljesen normális.

Pedig hogy lenne az?

Hogy lehet normálisnak nevezni azt, hogy tegnap még “minden rendben volt”, mára pedig szó nélkül felszívódsz? Legutóbb még a közös jövőnkről beszélgettünk, most pedig annyira sem méltatsz, hogy a szemembe nézve szakíts? Ezek után hogyan lehet eldönteni, melyik viselkedésed a valódi: az, amelyik a közös jövőt tervezgette, vagy az, amelyik faképnél hagyott? Sehogy!

Ha megnézem a környezetemben lévő nőket, mindig megállapítom, hogy egyiküknél sem vagyok rosszabb, butább vagy csúnyább. Mondjuk, lehet, hogy könnyebb lenne, ha az lennék, mert akkor legalább érteném, miért történik velem ugyanaz újra és újra. De így…?

Régen azt hittem, tudom, mi az érték egy párkapcsolatban, és azt is, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ezt megteremtsem magamnak. Most pedig úgy érzem, mintha egy láthatatlan ketrecbe lennék zárva, ahonnan a legkomolyabb erőfeszítésekkel sem tudok kiszabadulni.

Tök mindegy, mennyire vagyok odaadó, megértő, vidám, ahogy az is lényegtelen, hogy mennyire szeretem a másikat, mert így is, úgy is azt kapom ezért “cserébe”, hogy szó nélkül lelépnek mellőlem. Szóval, már egyáltalán nem hiszek abban, hogy létezik boldog párkapcsolat – illetve lehet, hogy létezik, csak nem az én életemben.

A sorozatos elhagyás pszichológus szemmel

Kata esete nem egyedi, rengeteg férfi és nő küzd hasonló problémákkal – de csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a forrást a gyermekkorukban keressék. Hiszen szinte senki nem gondol arra, hogy egyes párkapcsolati problémák okai akár kisbaba korunkig is visszanyúlhatnak. Pedig a sorozatos elhagyás pont egy olyan probléma, ami mögött többségében születés körüli traumák állnak.

Régen például nem volt “divat”, hogy szülés után azonnal odaadják a mamának a kisbabát – sok esetben azonnal fürdetni, vizsgálni, öltöztetni vitték őket, és az anya csak ezt követően ölelhette magához a kicsit. Később aztán az orvostudomány rájött, hogy ezzel maradandó sérüléseket okozhat a babának, aki sokként éli meg, ha elválasztják az anyjától.

Ez logikus is, hiszen 9 hónapig a mama szervezetének hangjai, melege biztosította a stabil hátteret. Majd nem csak, hogy kikerül innen, és egy hideg, világos, zajos életbe csöppen, de még attól a személytől is elszakítják, aki az egyetlen biztos pont lehetne a számára.

A kisbaba ezt úgy éliheti meg, hogy az édesanyja váratlanul – és ok nélkül – elhagyta. Ez a program pedig mélyen beleivódhat a tudattalanjába, melynek következményeképpen felnőttkorban nagy eséllyel olyan párt fog választani magának, aki szintén váratlanul és ok nélkül fogja elhagyni. Persze emögött semmi szándékosság nincs, csupán az az alapvető szabály lép érvénybe, hogy az ember inkább az ismerős rosszat választja magának, mint az ismeretlent – még akkor is, ha az utóbbi esetleg jobb lehetőségekkel kecsegtet.

Szakmai szemmel tehát azt tanácsolom, hogy ha régóta üldöz ugyanaz a probléma, ha régóta történik veled ugyanaz újra és újra – és nem tudod, mit csinálsz rosszul -, akkor keress fel egy szakembert , akivel vissza tudtok utazni abba a korba, ahol a kiváltó trauma ért téged!

Cikkem elsőként a She.hu olalon jelent meg.  

Miért félünk az elköteleződéstől?

Talán te is észrevetted már, hogy a mai embereknek egyre nehezebben megy az elköteleződés. Ennek számtalan olyan oka lehet, ami összefüggésbe hozható a társadalmi berendezkedésünkkel.

Például, mostanában egyre messzebbre tolódik a szülőkről való leválás pillanata: a fiatalok több ideig tanulnak, akár több egyetemet is elvégeznek, addig pedig kényelmi okokból nem költöznek el a szülői házból. Ezért sokakban csak később alakul ki a hosszú távú párkapcsolatra, netán az összeköltözésre vagy házasságra való igény.

Arról nem is beszélve, hogy napjainkban kifejezetten divatossá vált a “se veled, se nélküled” esete – azaz, amikor kapcsolatban vagy valakivel, de egy bizonyos ponton túl szándékosan nem fonod szorosabbra a szálakat. Mindketten a saját lakásotokban, külön élitek az életeteket, és csak heti 2-3 alkalommal találkoztok, akár éveken keresztül. Nem vállaltok felelősséget egymásért, nem láttok bele egymás problémáiba, kizárólag a jó dolgokat osztjátok meg a másikkal. Ez részben talán annak is köszönhető, hogy manapság a fiatalok egyre kevésbé kényszerülnek rá arra, hogy összekössék valakivel az életüket, hiszen egyre többen képesek megállni a saját lábukon, egyedül is.

Persze a jelenség magyarázata nem csak a társadalmi gyökerekre vezethető vissza. A legtöbb esetben inkább személyes, lelki okok állnak a háttérben, ez pedig jó hír, mert azok legalább kezelhetőek. De lássuk a konkrétumokat!

Féltem a szabadságomat!

Sokan attól rettegnek, hogy egy összeköltözés vagy házasság után le kell mondaniuk a személyes szabadságukról. Ennek gyakran az az oka, hogy az illetőt fiatalabb korában nem engedték önállósodni, ami kétféleképpen szokott megmutatkozni az emberen. Vagy soha nem alakul ki benne az önállóság igénye – vagy pedig miután kikerül a családi szabályozás alól, retteg attól, hogy újból alárendelt szerepbe kerül.

Tipp: A fokozatosság sokat segíthet! Ha az összeköltözésnek adtok egy kis kifutási időt, és nem egyik pillanatról a másikra kerülsz új környezetbe, az segíthet abban, hogy ne érezd magad sarokba szorítva.

Hiányzik az úgynevezett “ősbizalom” érzése.

Ha valaki gyermekkorában csalódott a szüleiben – elhagyták, átverték vagy bármilyen módon fájdalmat okoztak neki -, akkor előfordulhat, hogy kerüli az olyan helyzeteket, amelyek a bizalmon alapulnak. Nem alakult ki benne az a fajta ősbizalom, ami szabad kötődést enged a lelkének. Fél attól, hogy a párja ugyanúgy bánik majd vele, mint a szülei – még akkor is, ha a másik nem tett semmi olyat, ami erre utalna.

Tipp: Kérd meg a párodat, hogy minél gyakrabban adjon pozitív megerősítéseket! Ha megdicsér, elismer, és elmondja, milyen fontos vagy neki, az növelheti a biztonságérzetedet.

Attól félek, hogy elbukom!

Sokan annyira komoly dolognak élik meg az összeköltözést vagy a házasságot, hogy megkérdőjeleződik bennük a saját alkalmasságuk. “Mi van, ha nem leszek elég jó feleség?” “Mi van, ha összeköltözés után rájön, hogy mégsem szeret?” Ez többségében önbizalomhiányra utal, aminek számtalan oka lehet – akár családi, akár egyéb környezeti vonatkozású.

Tipp: Érdemes logikus kérdésekkel ellenőrizni magad: ha a párod már X éve együtt van veled és még szorosabbra akarja fűzni a szálakat, akkor szerinted egyik pillanatról a másikra meggondolja magát? Nem valószínű. Ahhoz, hogy valaki 180 fokos fordulatot vegyen, nyomós indok szükséges, és két ember. Ha te vállalni tudod, hogy a magad részéről minden tőled telhetőt meg fogsz tenni a kapcsolatért, akkor már a maximumot hozod. Hiszen arra nincs ráhatásod, hogy a másikat milyen élmények érik – de ettől nem érdemes előre rettegni, mert ilyen alapon semmibe sem szabad belekezdeni.

+1 Felejtsd el az ideálokat!

Szintén sok emberre jellemző, hogy a tökéletes párt várja, aki minden szempontból maximálisan megfelel az igényeinek: kellően magas, kellően kék a szeme, kellően jó a humora és így tovább… Ám ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell látni, hogy ilyen embert vagy sosem fogsz találni, vagy csak nagyon nehezen. Persze lehet szerencséd, de szerencsére alapozni a jövőt nem tanácsos. Sokkal inkább az lenne a fontos, hogy tisztázd magadban, mik számodra az igazi értékek.

Tipp: Fogalmazd meg, hogy milyen jellemvonások szükségesek számodra a másikban ahhoz, hogy hosszú távon is boldog legyél egy párkapcsolatban! Ha már tudod, hogy mik ezek, akkor ennek alapján keress partnert – ne pedig nem létező ideálokat kergess!

Persze személyenként teljesen eltérő – akár kombinált – lelki problémák is nyomaszthatnak valakit, így előfordulhat, hogy ami az egyik embernek segít, az a másiknak nem. Viszont ha minden logikus megoldási ötletet kipróbáltál, és mégis fennáll a probléma, akkor érdemes felkeresni egy szakembert.

Cikkem elsőként a She.hu olalon jelent meg.

3+1 jel, hogy kapcsolatfüggő vagy!

Bogi a társaságunk egyik legszeretetteljesebb tagja. Mindenben lehet rá számítani, nagyon mélyérzésű, jótét lélek. Ám éppen ezért, negatív kritikát is csak óvatosan lehet neki mondani, mert könnyen a szívére veszi a dolgokat.

Nemrég volt közöttünk egy kellemetlenebb szóváltás – természetesen a pasik miatt. Bogi ugyanis 26 éves kora ellenére 10 éve folyamatosan párkapcsolatban él. Egyikből lép a másikba, még életében nem töltött egyedül 3 hétnél többet.Minden viszonyát úgy éli meg, mintha ez lenne az utolsó, majd a szakítást pár napos mély letargia követi – aztán pedig rendszerint jön egy újabb jelentkező, akinek azonnal a karjaiba omlik.

Szerintem kapcsolatfüggő. Szerinte nem az. Miért is gondolná másképp? Hiszen, ha tudná magáról, akkor már az ő felelőssége lenne, hogy változtat-e ezen vagy sem. Így pedig tud – önmaga előtt – azzal takarózni, hogy amiről nem vesz tudomást, az nincs is.

Csúnyán összevesztünk, pedig én csak segíteni akartam neki. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, ezért azt gondoltam, józan érvekkel fel tudnom nyitni a szemét. Ekkor a fejemhez vágta, hogy a kapcsolatfüggőség nem ott kezdődik, ahol én gondolom. Majd sértetten számonkért, hogy nevezzem meg azokat a jeleket, amikből szinte összetéveszthetetlenül rá lehet ismerni a jelenségre.

1. Nem a minőség számít – csak az, hogy legyen mellette valaki!

Az évek alatt megfigyeltem, hogy számára az jelenti a biztonságot, ha van vele valaki. Tök mindegy, hogy az illetővel mennyit veszekednek, vagy mennyire tűnik stabilnak a közös jövőképük – a tény, hogy esténként nem egyedül fekszik le, számára mindennél fontosabb. Szerintem menekül az elől, hogy egy pillanatra is elcsendesedjen az elméje, és meghallja a saját hangját. Kell neki a folyamatos “zaj”, egy másik ember, aki eltereli a figyelmét. Csak az a baj, hogy minél később ismeri meg saját magát, annál több nehézséggel kell majd szembenéznie…

2. Bárki kedvéért feláldozza magát!

Jellemző rá, hogy mindig az aktuális párja képére formálja önmagát. Ha a pasija rocker, és metál bulikba jár, akkor rövid időn belül rajta is megfigyelhetőek lesznek az “elrockosodás” jelei. A párja stílusának megfelelő zenét kezd el hallgatni, ennek megfelelően öltözködik, és úgy tesz, mintha világ életében ilyen lett volna.Nemcsak simán arról van szó, hogy a pasija által plusz ismeretre tesz szert, hanem a saját stílusát a férfi stílusára cseréli. Számomra ez azt jelzi, hogy gyakorlatilag bármit hajlandó megtenni, csak ne kelljen egyedül lennie. Inkább lesz 3 havonta meleg váltásban technós, plázacica és hippi, csak az számít, hogy az aktuális kedvesének megfeleljen.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

3. Nem képes várni!

Hiába ütötte már meg számtalanszor a bokáját, nem tanul a hibáiból. Pedig már többször is kiderült, hogy a nulladik pillanatban összeköltözni valakivel veszélyes vállalkozás. Ám ő ennek ellenére is szinte azonnal összebútorozna minden pasijával – és közben arra hivatkozik, hogy akkor érzi teljesnek a kapcsolatot, ha minden nap együtt kelnek és fekszenek. Szerintem ezzel nem lenne semmi baj, ha nem két hét ismeretség után mondaná fel az aktuális albérletét, és költözne össze egy tulajdonképpen vadidegennel.

Egyszerűen csak biztonságra vágyik – de nem látja, hogy pont ezzel a kapkodással taszítja el magától ennek a lehetőségét. Hiszen minél kevesebbet tudsz a másikról, annál nagyobb eséllyel fogsz megcsúszni egy banánhéjon.

4. Büszkén hajtogatja, hogy ő aztán mindenkinél önállóbb!

Az élet minden területére igaz, hogy ha valaki folyton meg akar győzni valamiről magával kapcsolatban, akkor tulajdonképpen nem téged győzköd, hanem saját magát. Én gyakran érzem ezt Bogival kapcsolatban. Teljesen váratlan helyzetekben is képes úgy tekerni a beszélgetés fonalát, hogy végül az ő fene nagy önállóságáról beszélgessünk. Ilyenkor többször is elmondja, hogy milyen szuperül érzi magát, mikor egyedül van (pedig nincs is egyedül soha!), ahogy azt is, hogy tök rendben van magával, és nincs szüksége mankóra. Szentül hiszi, hogy ő uralja az életét – de szerintem a szíve mélyén ő is tudja, hogy ez nem így van.

Miután ezeket elmondtam neki, faképnél hagyott, azóta pedig nem beszéltünk.Ennek már lassan 2 hete, én pedig csak remélni tudom, hogy ebben az időben nem azzal foglalkozott, hogy engem utáljon – hanem azzal, hogy feldolgozza a valóságot. Szüksége lenne egy jó szakemberre, de amíg nem látja be, hogy problémái vannak, nem is merek előállni egy ilyen ötlettel…A kapcsolatfüggőség nem szégyen!Mint minden függőség mögött, a kapcsolatfüggőség mögött is lelki problémák húzódhatnak meg – és nagy valószínűséggel gyermekkora visszavezethető indokokról lehet szó. Sokan küzdenek ezzel a függőséggel, de rengetegen vannak, akik tudatos személyiségfejlesztéssel maguk mögött tudják hagyni. Nem az a dolgod, hogy elfogadd ezt a helyzetet, hanem az, hogy megküzdj vele. Ha kell, akkor szakember segítségével.

Cikkem elsőként a She.hu olalon jelent meg.

Szavakkal bántani a másikat szinte olyan, mintha vernéd!

A “fizikai bántalmazás” szó hallatára mindenki felkapja a fejét, hiszen már jó ideje foglalkozunk a testi bántalmazás visszaszorításával – ami jó hír. De mi a helyzet a szóbeli bántalmazással? Hát nagyjából semmi, pedig több millió ember szenved tőle. 

Szó vagy tett? Pszichológiai szempontból ugyanaz!

Az emberi elme szempontjából teljesen mindegy, hogy a bántalmazás szóban vagy tettleges formában történik, az agyunk ugyanazt az agyterületet aktiválja mindkét eset hatására – vagyis a sérelmeket szinte azonos módon dolgozza fel. Tudom, ez nehezen elképzelhető, hiszen a fizikai erőszak véraláfutást, sebet, netán törést hagy maga után, míg a szóbeli bántalmazásnak semmilyen látható jele nincs. 

Biztos te is fel tudsz idézni magadban legalább egy olyan mondatot, amelyet talán sok évvel ezelőtt vágott valaki a fejedhez – mégis olyan élénken él benned, mintha csak tegnap történt volna. Ugyanúgy felzaklat, ugyanúgy bánt, maximum nem gondolsz rá olyan gyakran, mint régebben – de továbbra is hordozod magaddal.

Ennek evolúciós oka van!

Az ember úgy lett megalkotva, hogy a negatív élményeket sokkal intenzívebben, mélyebben élje meg, mint a jóleső ingereket – de ez logikus is, mert az életben maradásunkat tekintve ennek kulcsfontosságú jelentősége volt. Hiszen mi volt a fontosabb egy ősembernek: hogy tudja, melyik barlangban van a legszebb barlangrajz, vagy hogy melyik fának mérgező a termése? Egyértelműen az utóbbi. 

És hiába telt el rengeteg idő, ilyen szempontból a mai ember gondolkodása sem változott. Ezért tud megtörténni az, hogy néha a világ összes szép élménye sem tud jóvá tenni egy bizonyos sérelmet – és ez ugyanúgy igaz a felnőttek, mint a gyerekek esetében. 

Kutatások is kimutatták: a sérelem mindig erősebb!

Egy 2014-es kutatás arra volt kíváncsi, hogy egy szeretetteljes, békés szülő képes-e helyrehozni a másik szülő által okozott sebeket a közös gyermekük lelkében? Az eredmény sajnos az lett, hogy nem. Ráadásul az is kiderült, hogy ha ugyanaz a szülő váltogatja a “jó” – “rossz” viselkedésformákat, akkor is az utóbbi lesz erősebb inger a gyermekben. 

És akkor most mindezt vetítsd rá a kapcsolatodra!

Te hányszor vágtál már csúnya dolgokat a párod fejéhez? Gondoltad volna eddig, hogy ezekkel akár durva, hosszútávú sebeket is ejthettél a lelkén, csak nem beszél róla? Vagy gondolj saját magadra: talán neked is mondtak már olyan durva szidalmazásokat, amelyek olyan fájdalmas nyomokat hagytak benned, mintha tüzes vassal égettek volna meg.  

Házastársi viszonylatban is foglalkoztak már a verbális bántalmazással, és egy kutatásnak köszönhetően megállapították, hogy a felek közti – esetleges – veszekedésekből származó sérelmek “semlegesítéséhez” legalább 5 pozitív élményre van szükség.

De mi van azokkal, akik nem kapnak pozitív visszacsatolást? 

Sok olyan férfi és nő szaladgál a világban, akiket elvarratlan, fel nem oldott sérelmek nyomasztanak – akár éveken keresztül. Ők azok, akikben ezek a bántalmazások különféle pszichoszomatikus viselkedésformákat indítanak be, melyek tudat alatt “irányítják” őket. 

Például járt hozzám egy hölgy, akit a volt férje rengeteget bántott amiatt, mert van rajta némi súlyfelesleg. Később azonban kiderült, hogy a férfi saját magával volt elégedetlen, de mivel nem mert ezzel szembenézni, ezért úgy próbálta magát jobb színben feltüntetni, hogy a feleségét bántotta. A legnagyobb baj nem is az, hogy rávetítette a saját gondjait a nőre – persze ez sem könnyítette meg a helyzetet -, ám az sokkal nagyobb gond, hogy sosem próbálta jóvátenni a hibáját. Hiszen így a válásuk után a hölgy folyamatos testképzavarral küzdött, és már-már anorexiássá változott, de még ekkor sem tetszett magának. Ez pedig rányomta a bélyegét a kisugárzására, és az elkövetkezendő kapcsolataira is. 

Mi a megoldás? 

Vannak helyzetek, amikor nincs szükség külső segítségre, mert a felek képesek egymás között megbeszélni a gondjaikat, és akkor is egészséges lélekkel élni tovább, ha esetleg elválnak útjaik. De sajnos sokszor megtörténik, hogy a problémák túlnőnek az egyének, és már nem tudja kimazsolázni, hogy egy-egy sérelmének mi a gyökere, és hogyan kell azt egyensúlyba hozni. Ilyen esetekben érdemes felkeresni egy szakembert, aki objektív és hozzáértő szemmel tudja vizsgálni, majd segíteni a érintettet.

Cikkem elsőként a She.hu olalon jelent meg.

Én-üzenetek: velük vagy nélkülük?

Thomas Gordon, kaliforniai pszichológus, a kommunikációs képességek tanításának úttörője. Gordon meg volt győződve arról, hogy az erőszak alkalmazása rontja a kapcsolatok minőségét és felismerte, hogy ez elkerülhető.

Gordon így fogalmazza meg a konfliktust: két ellentétes akarat, szándék, vagy igény ütközése. Ez azért fontos, mert ez a megfogalmazás semleges. Nincs szó a jó és a rossz harcáról, helyes és helytelen szándékról. Te ezt akarod elérni, én azt, és mivel mi ketten kapcsolatban vagyunk, akadályozhatjuk egymást célunk elérésben.

Mi az az én-üzenet?

Gordon a konfliktusmegoldó kommunikáció során az én-üzeneteket ajánlja, mivel a te-közlés mindig minősítő, és lezárja a kommunikációt. A Te-üzenettel letámadjuk a másikat, leminősítjük, ráterheljük az összes felelősséget a kialakult konfliktusért. Egy Te-üzenetre vagy viszont támadással, vagy heves védekezéssel lehet reagálni.

Az én-üzenet leírja, hogy a közlő hogy érzi magát egy-egy viselkedéssel kapcsolatban. Ez soha nem minősítő jellegű. Ebben a formában tudatni lehet a másik személlyel, hogy ő mit érez az adott helyzetben anélkül, hogy szavai vádló, fenyegető jelleget kapnának, vagy sértőek lennének. Így megelőzhető, hogy a másik fél védekezésre kényszerüljön, emellett mód van a saját szándék egyértelmű közlésére. Úgy számolunk be egy számunkra fontos személynek a jelenlegi lelkiállapotunkról, érzéseinkről, hogy ezekért az érzésekért vállaljuk a felelősséget.

Mikor segít a módszer?

  • ha érzéseink őszinte, de nem bántó, követelőző megfogalmazása segíti a kapcsolat tisztázását, javítását, fejlesztését, átalakítását, vagy egyszerűen, általa a másik jobban megismeri a mi pillanatnyi állapotunkat.
  • ha egyre több stressz halmozódik fel a kapcsolatban, és az egyik fél úgy érzi, hogy a másik mereven ellenáll mindenféle változtatási kísérletnek.
  • ha mindkét félnek vannak problémái, és ezeket én-üzenetek formájában közlik egymással.

Honnan tudom, hogy jól csinálom?

Itt van néhány példa, hogy egy-egy megszokott reakció helyett hogyan tudunk én-üzenetekkel kommunikálni:

  • Sosem tudsz hazaérni időben! – helyett – Aggódom, amikor későn érsz haza , mert azt hiszem, hogy valami bajod történt.
  • Mi lenne, ha nem flörtölnél más nőkkel minden egyes bulin? – helyett – Amikor másokkal flörtölsz, az engem teljesen elbizonytalanít.
  • Te aztán sose leszel képes leválni az anyádról! – helyett – Nagyon zavar, hogy évek óta csak beszélsz arról, hogy függetlenedsz az anyádtól.
  • Most legjobb ha kialszod magad, utána majd esetleg beszélünk… – helyett – Szeretném, ha tudnék segíteni neked.
  • Mi lenne, ha egyszer az életben visszahoznál valamit? – helyett –  Haragos voltam, hogy nem hoztad vissza a könyvemet, mert szükségem lett volna rá.
  • Fel a fejjel, minden rendben lesz! – helyett – Nagyon sajnálom, ami veled történt.
  • Fogd már be, ne ordibálj! – helyett –  Nagyon megijedek, amikor kiabálsz velem, mert attól tartok, hogy haragszol rám.
  • Pofa be! – helyett – Felháborít, hogy ilyen durván beszélsz velem!

Lehetnek az én-üzeneteknek veszélyei?

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az Én-üzenet „elszabadul”, az eddig bezárt érzelmek és indulatok kitörnek. Egy példa erre a következő mondat, ami csak formailag néz ki én-üzenetnek: „Olyan dühös vagyok rád, majdnem fölrobbanok!”. Ennek a valós jelentése az, hogy „te feldühítettél.” És ha egyszer az érzelmek korlátlanul és zabolátlanul elragadnak, akkor oda a konfliktus békés megoldása. Ilyenkor azzal a megnyugtató tudattal zúdítjuk haragunkat partnerünk nyakába, hogy csak kimutatjuk érzéseinket. A düh gyakran nem a valódi érzelem, hanem csak rárakódik valami egyébre. Mondjuk ijedtségre, aggodalomra, féltékenységre, tehetetlenségre, zavarra. Segíthet, ha időben észrevesszük és korrigáljuk valódi én-üzenetre a mondanivalónkat.

Hogyan tanulhatom meg a módszert?

Ha mi magunk tisztában vagyunk saját érzelmeinkkel és szükségleteinkkel, s ezt megfelelően tudjuk közölni, jó esélyünk van arra, hogy megértéssel találkozzunk, s a másik felet együttműködésre ösztönözzük.

Van, hogy egyedül nehezen megy, de nem kell egyedül megtanulnod. Az önismereti csoportjaimban többek között ezt is megtanulod használni. 

Megtaláltam a legjobb barátomat benned

Az emberek valamilyen okkal vannak az életünkben. Minél közelebbi valakivel a kapcsolatunk, annál jobban megtudunk nyílni neki és annál jobban meg tudunk bízni is benne, annál jobb és tartalmasabb barátokká válunk. Így alakulnak ki a legmélyebb barátságok.

Kevés ​​téma akad, amely oly sok költőt, írót és filozófust gondolkodtatott el, mint a barátság. Már Homérosz szól róla az Odüsszeiában. Az ókori és középkori keresztény szerzők elemezték, az újkorban Shakespeare és számtalan más szerző magasztalta a barátságot, másfelől viszont Nietzsche, Schopenhauer kétségbe vonták még a lehetőségét is.

Három kategóriába szoktuk sorolni a barátainkat és az ismerőseinket, ezek pedig az „A”, „B” és „C” kategória. Ez a kategorizálás tudat alatt működik bennünk. Lehet sosem gondoltál még így a barátaidra, de érzések szintjén, legbelül már biztos megfogalmazódott benned is.

Kik a legjobb barátaink?

Az „A” kategóriába tartozó barátaink azok, akikkel meg tudjuk osztani a jó, a rossz és a legszörnyűbbnek gondolt részeinket is, amiket lehet, hogy még magunk előtt is szégyenlünk. Ők azok, akik mindent tudnak rólunk. Láttak már minket összetörve, könnyek közt szenvedni. Láttak olyan dolgokat tenni, amiket nem tettünk ezelőtt. Láttak akkor, amikor a legsebezhetőbbek voltunk, és mindezek ellenére ugyanúgy szeretnek minket. Nem ítélnek el és nem hagynak el a tetteink, a megnyilvánulásaink miatt. Mellettük igazán önmagunk lehetünk. Ebbe  a kategóriába általában kevés ember tartozik bele, de akik belekerülnek, egy egész életen keresztül ott lesznek mellettünk és mi is mellettük.

Mitől lesz valaki “B” kategóriába tartozó barátunk?

A „B” kategóriába azok a barátaink tartoznak, akik látják a jó és a rossz énünket, de soha nem mutatjuk meg nekik a szörnyű, legmélyebb részünket. Láthatnak minket féltékenynek, dühösnek, még akár sírni is. Mindezeket az érzelmeket csak felszínesen mutatjuk meg nekik. Nem engedjük meg, hogy előttük elérjünk az érzéseink mélyére, hogy teljesen kiakadjunk előttük, csak félig nyílunk meg nekik. Sosem engedjük meg magunknak, hogy igazán sebezhetőek legyünk előttük, hogy megmutassuk nekik a szívünket és a lelkünket. Ezek az emberek jó barátaink, de mindig meg lesz a határ, ami visszatart attól, hogy a legjobb barátainkká váljanak. Valójában mi vagyunk azok, akik ezt a határt megszabjuk.

Mi alapján teszünk be valakit a “C” kategóriájú barátaink közé?

A „C” Kategóriába tartozó barátaink az életünk perifériáján tartózkodnak. Ezek azok a barátok, akikkel egyszer találkozunk egy évben valamilyen bulin vagy követjük őket a Facebookon. Ők lehet azt hiszik, hogy ismernek minket, de nem ismerik a belső világunkat és mi sem ismerjük őket igazán. Valószínűleg nem is bízunk bennük annyira, hogy megnyíljunk nekik. Ők azok, akiket szükség esetén előveszünk.

Mindenkinek szüksége van  legjobb barátra.

Neked van ilyen barátod?

Ismered azt az érzést, amikor a legjobb barátod melletted van és végig kísér az életed eseményein, változásain? És persze, fordítva is, te is kíséred őt az ő útján.

Esetleg tapasztaltad azt, hogy milyen az, amikor elveszíted valami miatt a legjobb barátodat?

Ha van egy-két legjobb barátod, akkor tudod, hogy milyen fontosak ők neked. Ha nincs, akkor lehet érzed a hiányát. Egy igazi barát tükröt tart és visszajelez, hogy milyennek lát téged, segít meglátni magadat és ezt el is várja tőled is. 

Hogyan tudnék igazi barátokat szerezni?

Egy önismereti csoport nagy lehetőséget nyújthat számodra abban, hogy igaz barátokat találj. A csoportjainkon az érzéseidről beszélsz, a legbelsőbb részeit mutatja meg mindenki, ezáltal egyre közelebb kerültök egymáshoz. 

Kövess engem

Varga Anita

© 2019. MINDEN JOG FENNTARTVA

WEBOLDAL BY KOHO

Kapcsolat

info.radfigyelek@gmail.com
1063 Budapest, Szív utca 9.
+(36) 20 3780249