Uncategorized – Varga Anita

Az út a gyógyulás felé itt kezdődik…

december 1, 2021/0 Hozzászólások/in Önismeret, Uncategorized /by admin

Félelem a fájdalomtól

Amikor elkezdünk változtatni a régi működéseinken vagy megpróbálunk gyógyulni a traumáinkból, ami elég gyakran egy belső ellenállást vált ki belőlünk.

Ilyenkor, amikor belső ellenállást érzünk, két lehetőség szokott lenni, megpróbálunk erőszakkal áttörni rajta, vagy megpróbáljuk teljesen figyelmen kívül hagyni. Emiatt valójában fokozzuk az ellenállást, mert ellenállunk, ellen tartunk ennek az erőnek. Ezzel rengeteg energiát pazarolunk el, és nem jutunk semmire. Ilyenkor attól félünk tudatalatt, hogy fájdalmat fogunk érezni.

A fájdalom elkerülése

Az igazság az, hogy életünk során a legtöbb dolgot kifejezetten azért tesszük, hogy elkerüljük és elmeneküljünk a fájdalom elől. Iskolába járunk, majd rengeteget dolgozunk, így garantálhatjuk, hogy nem fogjuk érezni azt a fájdalmat, hogy kiszolgáltatottak vagyunk és összetörhetünk. Tesszük a dolgunkat, robotolunk, belekerülünk egy végeláthatatlan körbe, és idővel már alig élvezzük az életünket. Igyekszünk a lehető legóvatosabban választani egy biztonságos párt, hogy ne kelljen átélnünk annak a fájdalmát, hogy összetörik a szívünk. Összeházasodunk, hogy garantáljuk, hogy nem fogjuk érezni a szakítás és egyedüllét fájdalmát. Tablettákat szedünk, hogy ne kelljen érzelmi testünkben éreznünk a korábbi traumák még nagyon is jelen lévő fájdalmát.

A fájdalom elkerülése egy alapvető túlélési stratégiánk. Minden faj a Földön fizikailag úgy van kialakítva, hogy elkerülje a fájdalmat, és az örömöt és megelégedést keresse. É

A fájdalom megélése önmagában nem kellene, hogy egy kínzó folyamat legyen, amíg nem adunk fájdalmas jelentést a fájdalomnak.

És ez az egész arra késztet bennünket, hogy ellenálljunk magának a fájdalomnak. És mit tudunk az ellenállásról? Aminek ellenállunk, az megmarad.

Legtöbben rettegünk a fájdalomtól, azért, amivé a fájdalom jelentését tettük.

Mit jelent a fájdalom nekem?

Most azt szeretném, ha megkérdeznéd magadtól, és a lehető legmélyebben és legőszintébben válaszolnál lényed lényegéből:

Mit jelent a fájdalom nekem?

Mivé tettem, miféle plusz jelentést kapcsoltam én a fájdalom érzéséhez?

Például lehet, hogy valaki számára a fájdalom azt jelentheti, hogy valamit rosszul csinált vagy csinál. Ezért ezt azonnal ki kell javítania vagy módosítania kell. Ha nem javítja ki a rosszat, az azt jelentheti számára, hogy nem szerethető, nem jó és nemkívánatos, ami elutasításhoz és elhagyatáshoz vezet. A fájdalom tehát egyenlő az elutasítással és az egyedülléttel.

Amikor fájdalmat érzünk, az felhívja figyelmünket valamire és mi arra összpontosítunk, ami figyelemre szorul. Ez az igazi oka annak, hogy a szenvedés sok ezer éve a megvilágosodás fő kapuja.

Nem lehet az a célunk, hogy megpróbáljuk eltüntetni, elkerülni, elnyomni a fájdalmat. Hagynunk kell, hogy a fájdalom megmutassa, amit meg kell mutatnia, és amit belőle tanulnunk kell. Figyelmeztet bennünket, hogy hol vagyunk pontosan és merre és milyen módon távolodtunk el a belső egyensúlyunktól.

A katalizátor

Társadalmunkban arra vagyunk programozva, hogy a fájdalmat hibának tekintsük. Arra vagyunk késztetve, hogy elhiggyük, hogy a fájdalom érzése egyszerre szükségtelen és rossz dolog, és ha érezzük valahogy kudarcot vallottunk. Ez a hozzáállás meggyőz bennünket arról, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el kell menekülnünk a fájdalom elől. Ez arra késztet, hogy ellenálljunk a fájdalomnak, és így még nagyobb fájdalmat érezzünk.

De ha más szemszögből nézzük a fájdalmat, láthatjuk, hogy ez lehetne a katalizátora annak, hogy változtassunk az életünkön.

Lehangoltság vagy depresszió?

november 26, 2021/0 Hozzászólások/in Önismeret, Uncategorized /by admin

Lehangoltság

Az élete során nincs olyan ember, akivel ne fordult volna még elő, hogy lehangoltnak, szomorúnak érezte magát. Valami olyan dolog történt az életében, ami így hatott rá. Lehet összeveszett valakivel, épp szakított a párjával, a munkahelyén adódtak problémák vagy épp a családban történt valami nehézség. Viszont egy idő után enyhült a szomorúság és újra visszatért az életkedve.

Sokan összekeverik ezt az átmeneti állapotot a depresszióval.

Az időszakos lehagoltás és a depresszió állapota valóban nagyon sok hasonlóságot mutat: motiválatlanság, a semmihez nincs erőd és kedved érzése, koncentrációs problémák, álmatlanság vagy felborult alvás és ébrenlét ritmus.

A lényegi különbség ennek az allapotnak az időtartamában és mélységében rejlik.

Depresszió

A depresszió sokszor látszólag minden külső kiváltó ok nélkül jelentkezik, mivel hátterében nem csak stresszt okozó hatások vagy külső, környezeti tényezők állnak. A depresszió valójában egyszerre nyugszik genetikai és környezeti alapokon, és megjelenéséhez általában mindkét faktorra szükség van.

Ilyenkor a szomorúság és elkeseredettség mindent áthat és nem igazán található egy kiváltó ok. Ez a minden ok nélkül jelentkező és nem múló szomorúság jelzés arra vonatkozóan, hogy komoly a probléma.

Hogy lehet megkülönböztetni az átmeneti lehangoltságot és a depressziót?

Elveszted az érdeklődésedet a napi tevékenységek iránt

Ha épp nincsenek jó napjaid, akkor még mindig fel tud dobni egy baráti beszélgetés vagy egy mozi, színház, sportolás. Egyre jobban érzed magad, ha kizökkensz a lehangoltság állapotából, még ha nagyon el is voltál keseredve,

Nem így depresszió esetén. Ha úgy érzed, hogy teljesen elvesztetted az érdeklődésedet minden és mindenki iránt, ami korábban lelkesített és már semminek nem tudsz örülni, akkor ez elég komoly jelzés arra, hogy hétköznapi lehangoltságnál komolyabb problémával állsz szemben. Lehet elkezded elhanyagolni a háztartást, a barátaidat, a családodat is.

Sokat kritizálod magad, az önbizalmad teljesen lecsökken

Az önbizalomhiány, önkritika gyakran előfordul akkor is, amikor éppen nehéz időszakon mégy keresztül és szomorú, motiválatlan vagy, de ez nem olyan nagy mértékű.

Depresszió esetén az értéktelenség érzése úgy elhatalmasodhat, hogy senki és semmi nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről, lehet meg sem hallod a biztató szavakat. Teljesen elveszíted az önbizalmad, kívülállók számára jelentéktelen dolgokon rágódsz, felnagyítva azokat.

Alvásproblémák

Ha épp valami nehézség adódott az életedben, lehet lefekvéskor azon agyalsz és emiatt nehezen alszol el.

Depresszió esetén máshogy változik meg az alvás. Lehet, hogy el tudsz aludni, de többször is felébredsz éjszaka és még az is előfordulhat, hogy nem tudsz visszaaludni, és ez rendszeresen jelentkezik. Ennek további következménye lehet erős fejfájás vagy állandó fáradtság is.

Fáradság

Gyakran vagy fáradt, nyúzottnak érezed magad, amin az alvás sem segít, súlyosabb esetben nem is bírsz felkelni.

Koncentrálási nehézség

Ezzel a tünettel gyakran találkozhatsz hétköznapi nehéz élethelyzetekben is. Ilyenkor előfordul, hogy nem tudsz a munkádra vagy bármi más fontos dologra figyelni, mert folyton a problémán rágódsz. Ilyen esetben csak a kedvedet veszíted el, hogy bármit is csinálj. Tehát képes lennél rá, csak éppen nincs kedved.

Depresszió esetén azonban hiába szeretnél valamit megcsinálni, egész egyszerűen képtelen vagy rá. Depressziónál nem vagy képes koncentrálni és cselekedni, sőt, sokszor még az ágyból kikelni sem. Gyakran memóriaproblémák jelentkeznek és egyre nehezebb lesz döntéseket meghoznod.

Belső nyugtalanság

Depresszió esetén úgy tűnik, mintha egy ideges szorongás és nyugtalanság mindig veled lenne és sosem enyhülne. Még az sem kell, hogy különösebb oka legyen: egyszerűen egyfajta testet nem öltött szorongás.

Öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok

Amikor valaki el van keseredve, akkor előfordul, hogy egy ideig reménytelennek érzi a helyzetét. Viszont akármilyen szomorú és elkeseredett legyen is, tisztában van vele, hogy lesz jobb is, egyszer ez is elmúlik majd.

Depresszió esetén ez is más, sötéten látod a jövőt. Ilyenkor nem ritkák az olyan gondolatok, hogy „nincs is értelme az életnek”. Az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok az egyik legfontosabb jelei a depressziónak és komolyan kell őket venni.

A lehangoltság vagy szomorúság és a depresszió bár hasonló tüneteket mutatnak, valójában jelentősen eltérnek egymástól. A különbség felismerése leginkább azért fontos, hogy az, aki depressziós időben segítséget kaphasson. Aki pedig egy rossz élethelyzet vagy esemény miatt szomorú annak érdemes tudatosítania magában, hogy ez csak egy átmeneti állapot és el fog múlni.

Miért félünk az igazságtól?

november 19, 2021/0 Hozzászólások/in Önismeret, Uncategorized /by admin

Emberként nagyon bonyolult kapcsolatunk van az igazsággal. Nagyon kevesen akarják tudni, függetlenül attól, hogy ennek az ellenkezőjét állítják. Kevesen akarnak tudomást venni a bennük lévő valódi érzelmekről és a körülöttük zajló valódi történésekről. Sokszor könnyebb mindent besöpörni a szőnyeg alá, mert van az az élethelyzet, amikor az igazság fáj.

De továbbra is fontos megérteni, mi az, ami miatt nem akarjuk az igazságot, nem értékeljük az igazságot és ellenállunk.

Kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk, mi emberek miért is állunk ellen az igazságnak. Milyen is ez az ellenállás, és miért van jelen bennünk?

Akik nem akarják tudni az igazat, valójában csakis azzal szemben ellenállóak amelyek “rossz érzéseket „keltenek bennük. Ezeket „negatív igazságoknak” is nevezhetjük. Saját élettapasztalatuk azt mutatja számukra, hogy a negatív igazságok mindig valami rosszhoz, például negatív következményhez vezetnek. Negatív következményhez, amivel úgy érezik, hogy nem tudnak szembenézni, nem tudnak kezelni vagy változtatni rajtuk.

Általánosságban elmondható, hogy azok az emberek, akik elég bátrak ahhoz, hogy meglássák az igazat(azt ami valósan van), AKÁR ÖNMAGUKON BELÜL IS, általában olyan emberek, akik hisznek abban, hogy ők maguk aktívan tehetnek valamit az igazsággal és a következményekkel, ők azok akik kezükbe merik venni az életük irányítását.

Azok, akik nem értékelik az igazságot, magasabb fokú tehetetlenséget tapasztalnak meg. Tehetetlennek érzik magunkat arra, hogy megakadályozzák vagy megoldják ezeket a rossz dolgokat. Ezért fokozottan hajlamosak megtapasztalni, hogy az igazság csak rossz dolgokhoz vezet, megoldásokhoz soha.

Mindazonáltal minél erőtlenebbnek érzi magát valaki, annál kevésbé lesz elfogadó a fájdalmas igazsággokkal szemben.

Sokan csak nagyon kis mértekben vagy egyáltalán nem értik, hogy az igazság, még ha fájdalmas vagy negatív is, mindig valami jóhoz vezet.

Akik ellenállnak az igazságnak, általában olyan családi hátteréből jönnek ahol azt felhasználták ellenünk. Ebben az egészségtelen környezetben az igazság gyakran kiaknázható gyengeséggé vált. Például, ha anya vagy apa tudta, hogy az igazság az, hogy szeretünk egy bizonyos játékot, akkor azt a játékot vették el, amikor nem teljesítettünk eleget.

Ha őszinték vagyunk magunkkal, gyermekkorban sem tudtuk megmondani, mi a valóság. Vagy beadtak nekünk egy gondolatot, valamit 100%-ig igazként, csak később jöttünk rá, hogy nem volt az. Ez bizalmatlanságra és kételkedésre késztet bennünket.

Nehéz dolgunk van, mert mindig valami mást akarunk, mint ami van. Szeretnénk valami újat és mást alkotni, mint ami valósan van. Ez alapvetően nem probléma. Ez egy gyönyörű dolog, ami mindig valamilyen fejlődéshez és változáshoz vezet. A probléma az, amikor tagadjuk azt, ami valósan van, és amikor elutasítjuk azt. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy a jó érzés- még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kívül esik a valóságtól és illúzióban élünk- többet jelent-e, mint az igazság tudatában lenni és a valóságban lenni. A valós fejlődéshez és változáshoz, először fel kell ismernünk hol is vagyunk az adott pillanatban.

Ez az egzisztenciális kérdés, amelyet a Mátrix tesz fel. Én azt javaslom, hogy derítsd ki, hogy állsz ezzel a kérdéssel. Kék pirula vagy piros?

november 5, 2021/0 Hozzászólások/in Uncategorized /by admin

Apám miatt vonzódom a szenvedélybeteg pasikhoz…

április 20, 2020/0 Hozzászólások/in Uncategorized /by admin

Apám alkoholizmusát mindenki másképp kezelte. Az ismerősök minél többet akartak tudni a részletekről, a család pedig minél kevesebbet. De persze, ahogy a szomszédok sem láthattak bele a mindennapjainkba, úgy mi sem tudtunk úgy tenni, mintha nem ehhez a családhoz tartoznánk.

Főleg én nem, aki ebbe a fantasztikus családmodellbe született bele. Persze ezt úgy mondom, mintha mindig is így gondoltam volna – de sajnos nem. Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy megértsem, milyen károkat okozott bennem a család. Igen, nemcsak az alkoholista apám, hanem az anyám is, aki ezt nem tudta jól kezelni.

Anyu folyton kozmetikázta a dolgokat…

„Kicsikém, ne nézz ilyen csúnyán apára! Azért iszik ma is, mert nagyon sokat idegeskedik a munkahelyén. Így tud csak pihenni. És egyébként nem iszik sokat. Tudod, az orvos már nagyapádnak is megmondta, hogy napi egy pohár vörösbor jót tesz az egészségének. Na, apád nem iszik sokkal többet ennél.” Még mindig csengenek a szavai a fülemben, pedig már vagy 15 éve nem nyelem be ezt a dumát.

Anyám persze nem tudta, milyen károkat okoz ezzel bennem. Nem tudta, milyen érzés lesz úgy felnőnöm, hogy soha nem mondhattam el a véleményemet apámról – és róla sem. Nem tudta, mit tesz majd velem az a rengeteg érzelmi elfojtás, amibe bele lettem kényszerítve. Anyám valójában semmit sem tudott – csak apám helyett is tagadta az alkoholizmusát.

Utólag visszagondolva nem is ez volt a legnagyobb baj. Hanem az, hogy technikailag 10 évesen már nem lehettem gyerek – hiszen egy ilyen családban hamar meg kellett tanulnom gondoskodni magamról. Mikor mindketten dolgoztak, csak az üres lakás várt iskola után. Ha csak apám dolgozott, akkor anyám egész délután robotolt otthon, hogy mire az öreg hazaér, minden a helyén legyen. Ha pedig csak anyám dolgozott, akkor pont olyan volt, mintha egyedül lennék otthon.

Ha valamivel elakadtam, senkitől sem kérdezhettem. Egyedül kellett megbirkóznom az érzéseimmel, a félelmeimmel és az iskolai feladatokkal is. És közben piszok jól kellett tanulnom, hiszen azt bezzeg elvárták – ahogy azt is, hogy amikor anyám éjszakás a munkában, akkor én foglalkozzak apámmal. Vásároljak be, főzzek meg, aztán pedig a fél szemem tartsam rajta a dülöngélő ősömön.

Ez egészen addig így is ment, mígnem 16 évesen megismertem az első szerelmem, akit néhány hónap elteltével szerettem volna hazavinni. Ciki volt, hogy folyton csak náluk lebzselünk vagy az utcán lógunk – és azt hittem, már eléggé felkészítettem a családommal való találkozásra. Ám, mint utólag kiderült, egy egészséges embert nem lehet erre felkészíteni…

Mikor beléptünk az ajtón, apám épp a wc csészét ölelgette. Nem sűrűn szokott hányni, hiszen alapvetően hozzá van szokva a piához. De sajnos, mivel az agya már nem a régi, simán áttöltötte a házi pálinkát egy műanyag flakonba – és „műanyagmérgezést” kapott. Szinte szó szerint ezekkel a szavakkal magyarázkodtam a srácnak – miközben anyám igyekezett minél nagyobb ricsajt csapni, hogy elnyomja a kínos fürdőszobai hangokat.

Ő meg csak ott állt, teljesen megszeppenve. 16 éves volt, normális családból jött, és egyáltalán nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Igyekezett tisztelettudóan viselkedni, de egy ponton kibukott belőle: „Ne haragudj, Bogi, de ez undorító. Nem tudok itt maradni. Sajnálom.”

Elsőre nagyon megsértődtem, hiszen leundorítózta az apámat, az otthonomat, az életemet. Mérges voltam rá, és cserébe én is mindennek lehordtam őt – csak éppenséggel tök alaptalanul. Most, felnőttként, már tudom, hogy azért voltam rá olyan mérges, mert akkor döbbentem rá valami nagyon fontosra. Mégpedig arra, hogy számomra teljesen természetes, hogy ebben a mentális, érzelmi és intellektuális mocsárban élek. És ettől megijedtem.

Átjelentkeztem egy másik középiskolába, majd beköltöztem egy kollégiumba. Onnantól kezdve csak ünnepnapokon mentem haza – és ez azóta is így van. Akkoriban még nem tudtam, milyen jól tettem – és hogy milyen hálás lehetek annak a 16 éves fiúnak. Mert ha ő nem nyitja fel a szemem, talán még évekig a szüleimmel éltem volna.

Azóta már 30 is elmúltam, de még mindig szakemberhez járok. Egyszerűen tudat alatt vonzódom az olyan férfiakhoz, akik pusztítják magukat. Piások, játékfüggők, munkamániások – ők lettek a „zsánereim”. Mert ezt a példát láttam, ezt hozom otthonról. Ezekkel a pasikkal viszont lehetetlenség hosszú távra tervezni – ezért ha családot szeretnék, akkor muszáj szembenéznem a múltammal, ami elől 16 évesen elszaladtam.

Bogi történetét Varga Anita jegyezte le.

Aki csak alkalmi partner keres, az menekül valami elől.

április 6, 2020/0 Hozzászólások/in Uncategorized /by admin

„Nekem nincs szükségem komoly kapcsolatra. A hosszú távú viszonyokkal csak a baj van: alkalmazkodni kell a másikhoz, nem csinálhatsz, azt amit akarsz – meg van kötve a kezed, és meg vagy fosztva a szabadságodtól.” Ismerős mondatok?

Bizony, manapság egyre többen állítják, hogy a szerelem, a párkeresés csak időpocsékolás. Sokan azt gondolják, hogy társra csupán azok az emberek vágynak, akik nem tudnak boldogok lenni egyedül. Szerintük az lenne az alapvetés, hogy csak magaddal törődj, magadra szenteld minden időd, csak magadra áldozd a pénzed és az energiád. Ne foglalkozz másokkal – és főleg ne az érzéseikkel. Ne bonyolódj bele semmi érzelmileg labilis viszonyba, nehogy lekerüljön a fókusz saját magadról.

Valóban ez lenne a boldog élet kulcsa?

Persze rengeteg ember erősíti az ellentábort is. Szerintük senki sem arra teremtetett, hogy egyedül tengődjön egész életében – és persze, érzed jól magad a bőrödben, ám az érzelmi stabilitás ennél jóval többet jelent. De vajon kinek van igaza? Egyáltalán, létezik olyan nézőpont, ami mindenkire igaz lehet?

Beteges donjuanizmus vagy egészséges egyedüllét?

Nem nagyon találkozni olyan emberrel, aki születése óta elhatárolódott volna a párkapcsolatoktól. Mert amíg az egyénnek egészséges a lelke, addig az nem is kérdés, hogy kapcsolódni valakihez jó dolog. Gondolj csak a gyerekekre: ők még nyitottak, pozitívak, a szívük tele szeretettel, és ezt meg akarják osztani másokkal is. Ám ahogy telnek-múlnak az évek, és egyre több trauma éri az illetőt, szép lassan kialakulhat a kapcsolatoktól való undorodás.

Ennek az a legfeltűnőbb jele, hogy az érintett személyt szinte sosem lehet kétszer ugyanazzal a csajjal/pasival látni. Virágról virágra száll, és csak addig marad, amíg befektetett energia nélkül megkapja, amit akar. Nem szeretne semmiképp sem érzelmileg függeni a másiktól, hiszen onnantól kezdve nemcsak ő irányítja az életét, hanem a másik fél is. Ez pedig ijesztő lehet egy olyan embernek, aki ezzel már sokszor megütötte a bokáját.

Ezt a mentalitást kiválóan kiszolgálja a Tinder és az ehhez hasonló instant ismerkedő appok, amelyek csak kevés esetben vezetnek tartós kapcsolathoz. Inkább arra hivatottak, hogy pillanatok alatt új ismeretségre tehess szert a téged övező 1 kilométeres körzetben – akivel megihatsz egy fröccsöt, vagy megoszthatod a hálószobád. Az ilyen viszonyok hamar véget érnek: mindenki megköszöni az estét, hazamegy, majd új „kapcsolat” után kutat. És persze lehet ezt úgy értelmezni, hogy ő aztán senkihez sem akar kötődni, de valójában pont ez a viselkedés árulja el, hogy mégiscsak igen.

Mert gondolj csak bele: akinek nincs szüksége párkapcsolatra, annak randi alkalmazások sem kellenek. Nem igényli, hogy mindig legyen vele valaki, akinek csillogtathatja a tudását, a szépségét, a tehetségét. Hiszen elméletileg ezeket ő pontosan tudja magáról, és olyan boldog ettől, hogy mások visszaigazolása már nem is szükséges. Az idejét arra áldozza, hogy fejlessze magát, utazzon és a barátaival legyen. Nem keresi a lehetőségeket a pasizásra/csajozásra, egyszerűen csak jól elvan úgy, ahogy van.

Na, ilyen emberből aztán tényleg kevés létezik! Persze, nem azt állítom, hogy mindenki kizárólag úgy lelheti meg a boldogságát, ha párt választ magának. Nyilván vannak olyanok, akiknek más értékek vannak középpontban. De azt azért fontos leszögezni, hogy azok a Don Juanok, akik minden héten más nővel mutatkoznak, nem ebbe a kategóriába tartoznak.

És ha éppen te vagy az a nem túl szerencsés, akit egy hét után – látszólag ok nélkül – lecserél, akkor ne magadban keresd a hibát! Nem arról van szó, hogy nem voltál elég kedves, csinos, okos, hanem egyszerűen csak az a baja veled, hogy te hosszú távra tervezel.

Magának sem vallja be, hogy menekül valami elől: a csalódástól való félelemtől, egy családi trauma maradványától stb. Az ennyire elhatárolódó viselkedés biztosan nem egészséges – és sajnos ebből csak úgy lehet kigyógyulni, ha keres egy segítő személyt, akinek feltárhatja a problémáit. Ezért, ha van olyan barátod/rokonod, akin ezeket a jeleket tapasztalod, segíts neki annyival, hogy megemlíted ezt az alternatívát! Valószínűleg először mélyen elutasítja majd – de talán a tudtodon kívül megkeres valakit, akivel nekiállhat önmaga meggyógyításának.

Mondd csak, te mennyire tiszteled saját magad?

március 7, 2020/0 Hozzászólások/in Uncategorized /by admin

Vajon miért maradunk benne egy olyan kapcsolatban, amiben már régóta nem vagyunk boldogok? A biztonság, a megszokás, netán a valakihez tartozni vágyás motivál minket? Vagy inkább csak nem akarjuk levenni a hamis illúziók rózsaszín napszemüvegét?

Azt hihetnéd, hogy ezek egymástól teljesen különálló szempontok, amik külön-külön képesek befolyásolni egy ember szerelmi életét. Pedig valójában, ha lecsupaszítjuk a felesleges zavaró tényezőket, akkor rájövünk, hogy ezek mind-mind ugyanazt jelentik. Méghozzá a tisztelet hiányát. Nem tudsz tisztelni valakit, aki nem tiszteli saját magát. És nem tudsz stabil érzelmi alapokat építeni akkor sem, ha nem tiszteled saját magad. De mit is jelent ez?

Fanni 1,5 év után szakított a pasijával. Azzal indokolta, hogy egyszerűen nem illenek össze a sráccal. Másképp vélekednek saját magukról, egymásról, a világról, a szexről vagy a barátok fontosságáról stb. Most teljesen össze van törve, hiszen szertefoszlott az álma, hogy boldog párkapcsolata, igazi szerelme legyen.

De vajon mikor fogalmazta meg magának először, hogy nem boldog?

Mert ha két ember között ennyire sok az ellentét, akkor feltehetőleg ez már a kapcsolat elején is látszódott. Fel kellett tűnnie, hogy egymással nem összeegyeztethető tulajdonságokkal áll szemben, amik gátat szabnak a boldogságnak. Vagyis annak ellenére töltött el csomó időt a pasival, hogy pontosan látta: ez a kapcsolat nem az, amire legbelül vágyik.

Ám ő inkább szemet hunyt ezek felett, elbagatelizálta a dolgok jelentőségét, és inkább azokra a komponensekre koncentrált, amik működtek és örömet okoztak. De ez csupán instant boldogság, az instant dolgok pedig ugye sosem tartósak…

És itt jön képbe az önmagunkkal szembeni tisztelet. Aki nem tiszteli magát, az benne marad olyan viszonyokban, amelyek nem elégítik ki. Hiszen aki nem tiszteli magát, az nincs rendben saját magával, az nem szeret önmagával – egyedül – lenni, az menekül attól, hogy szembenézzen a saját gyengeségeivel.

Az ilyen ember megalkuvó lesz, hazudni kezd saját magának, szebbnek próbálja beállítani a helyzetét – és a másik személyét is. Innen pedig már csak egy lépés az, hogy a másiknak is elkezd hazudni. Azt hazudja neki, hogy boldog, hogy közös családot és gyerekeket szeretne, hogy senkibe nem volt még ennyire szerelmes stb. Elkezd úgy viselkedni, hogy alátámassza ezeket a hazug állításokat – majd egy szép napon azon kapja magát, hogy sehogy sem tud kapcsolódni a másik emberhez.

Mindeközben a másik fél sem tiszteli magát, hiszen ezeket az óriási különbségeket neki is látnia kellett már a legelején. De mivel egyikőjük sincs rendben saját magával, ezért egymástól próbálják megszerezni a hiányzó láncszemet a boldogsághoz. Sajnos ez sosem lesz valódi boldogság, maximum egy kényelmes – ámde hazug – megalkuvás.

Talán te is elhiszed, hogy a stabilitás, a boldogság csak úgy az öledbe fog pottyanni előbb vagy utóbb. De a valóság sajnos az, hogy sehol sincsen ingyen ebéd. Vagyis amíg besöpröd a szőnyeg alá a saját problémáidat, addig csak olyan emberekkel fogsz összekerülni, akik ugyanígy tesznek. Az pedig egyértelmű, hogy ennek sosem lesz jó vége.

Mi lehet a menekülés oka?

Akár hiszed, akár nem, a kapcsolati mintáink többségét otthonról hozzuk. Ha már a szüleid sem bántak méltón egymással, akkor könnyen hiheted azt, hogy az ő kapcsolati modelljük a követendő példa. Ráadásul a saját csalódásaid csak még jobban belerántanak a mocsárba, hiszen minél többet sérülsz, annál kevésbé mersz váltani vagy változtatni magadon.

Ha valakinek folyamatosan visszatérő kapcsolati botlásai vannak, akkor el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy mi lehet az a bizonyos mozgatórugó, ami újra és újra a rossz döntés felé tereli őt. Ám ehhez sok esetben egy objektív, segítő személy nézőpontja kell, aki rá tud mutatni azokra a dolgokra, amelyek a saját belső perspektívánkból láthatatlanok.

Ne érezd magad rosszul, ha magadra ismertél! Ezeket a lépcsőfokokat szinte mindannyian végigjárjuk életünk során. A legfontosabb, amire összpontosítani kell, hogy te már felismerted a rossz irányt. A következő lépcsőfok pedig az, hogy tegyél valamit saját magadért.